A gombával történő fertőzés az emberiség leggyakoribb fertőzései közé tartozik, ami elsősorban a bőrön, a hajon, a körmön jelentkezik. Ez nem más, mint egy gyulladásos góc az ember testében, amely további panaszokat és betegségeket okozhat, és amelyet feltétlenül kezelni kell.
A fertőzést általában nyilvános fürdőkben, szaunákban, fitness stúdiókban, öltözőkben, öltözők zuhanyozóiban, sportlétesítmények közösségi termeiben, ahol levetkőznek a betegek és ott ahol cipő nélkül tartózkodik az ember, illetve mezítláb szaladgál pl.: hotelszobákban következhet be a fertőzés.
Ezek általában főleg fiatal sportolók, akik rosszul szellőző tornacipőt hordanak, mindenek előtt, akik gyakran futnak (joggerek), mikor is a mechanikus nyomás a cipőben, és az izzadság képződés a lábon, mint az infekciót illetve a gombát, annak kiterjedését kedvezően befolyásoló faktorok szerepelnek. Ez a tény szülte az amerikai nyelvterületen a fogalmat: „atléta láb”.
Veszélyeztetettek azok is, akik munkájuk miatt zárt nem szellőző biztonsági cipőt kell napi 8-10 órán át hordjani.
Veszélyeztetettek azok a betegek, amelyeknek az immunrendszere zavart (immunsuppressio) pl. tartósan kortisont (reuma, asztma miatt) kapnak, tumoros betegek, főleg akik kemoterápián estek át, organtranszplantáltak (vese, stb. átültetés után), továbbá a cukorbetegek, akik gyakran a lábujjak perifériás keringési zavarában szenvednek. Különösen veszélyeztetettek az úgynevezett metabolikus szindrómában szenvedők, akiknek nagymértékű túlsúlyuk, – magas vérnyomásuk, zsíranyagcserezavaruk (pl.: koleszterin) és diabeteszük van. Ezek a betegek könnyebben fertőződnek gombával és meglevő körömgombájuk a fenti körülmények között romlik.
Lehetséges individuális okok mellett olvassa el a „Miért kell a körömgombát kezelni?” című fejezetet!
A lézer sugár áthatol a körmön és a hőenergiáját direkt a gombára adja le, melyet szelektíven elpusztít anélkül, hogy károsítaná a körmöt, vagy az alatta-körülötte lévő egyéb emberi sejteket, szöveteket. A köröm nem tisztul fel közvetlenül a kezelés után. A kezelés után semmiféle változást nem észlel a beteg (persze a szükséges csiszolás eredményét igen). Időre van szükség a szemmel látható változásokhoz. Ismeretes, hogy a lábköröm növekedési sebessége havonta 1 mm (a kézen 3-4 mm/hó). Ennyi időre van szükség, amíg látható eredménye lesz a kezelésnek.
Keresse meg a „Mi is ez?” című fejezetben és tekintse meg az összehasonlító táblázatot!
A betegek meleget, esetleg forróságot éreznek körmeikben, van úgy, hogy 2-3 másodpercre abba kell hagyni a kezelést, de egészében véve oly csekély mértékű a fájdalomérzés, hogy még csak helyi érzéstelenítésre sincs szükség.
A PinPointe FootLaser kezelés kb.30 percig tart, általában egy lábra 15 percet számolunk, mint tiszta lézerkezelési időt, ehhez jön még a szükséges fotódokumentáció és a köröm csiszolásos előkészítése, amely további fél-egy órát vehet igénybe.
Az eddig végzett klinikai tudományos vizsgálatok a gyógyulási arányt 86 % fölött adják meg, ami szemben a tablettás kezelés 50 % alatti és a helyi krémes/körömlakkos kezelés 30 %-os eredménye mellett elképesztően magas. Az eredménytelenség általában kizárólag arra vezethető vissza, hogy a beteg a kezelést követően egy újabb fertőzést kap, ezért Ön a kezelés után kap egy úgynevezett „használati utasítást” (viselkedési kódex), amelyben részletesen leírjuk, hogyan lehet megakadályozni az újrafertőzést. Alapvetően természetesen fenn áll a veszélye az újrafertőzésnek, hiszen a kezelést követően nincs immunitása egy újabb fertőzéssel szemben, mint pl.: egy tüdőgyulladásból, vagy mandulagyulladásból meggyógyított beteg is újra megbetegedhet 2-3 hónap múlva. A gomba esetében viszont ezt egy gondos prevencióval meg lehet akadályozni.
A körömgomba sikeres elpusztítása után nem marad vissza immunitás, tehát Ön újrafertőződhet. Ennek a rizikója azonban annál kisebb, minél gondosabban követi tanácsainkat, amit az „Utókezelés és prevenció” információban összefoglaltunk és a kezelés után megkap. Csak Öntől függ, hogy egészséges marad-e!
Nem fizeti, mint sok egyebet Magyarországon, viszont a magánbiztosítók hozzájárulását általában akinek ilyen van, igénybe lehet venni.
Helyi kezelés körömlakkal, krémmel, tinktúrával, a köröm feloldása vagy eltávolítása, továbbá szisztémás kezelés tablettával, – esetleg ezek kombinációja, melyek az eset súlyosságától függően egy-másfél évig is eltarthatnak.
Kattintson az „ÁRAINK” címszóra, ahol valamennyi lehetséges kezelés költségeit megtalálja.
A „nemkezelésbe” bizonyosan nem hal bele közvetlenül, de a körömgomba, mint fertőző betegség számos egyéb betegség oka lehet a számos egyéb kellemetlenség mellett. A „Miért kell a körömgombát kezelni?” című fejezetben erre a kérdésére is választ kap.